ez a nyugodt őszi nap az aktív pihenés és a háztáji tudomány jegyében telt.
nyilván káoszelméleti alapokon ébredtem a discovery üvöltésére, az ön-mumifikáció különös világát bemutató kora délutáni dokumentumfilmre. a kávé után a hétfői megbeszélésekre gondoltam, főleg a még csiszolandó mentségeimre és viszont-vádjaimra. miután sikertelenül próbáltam felidézni pár ütősebb alakzatot, a szükségből erényt kovácsolva a találgatások és cáfolatok megközelítés következetes alkalmazása mellett döntöttem, adu ásznak még mindig ott az anything goes. amúgy fogalmam sincs, mit keresek majd ott, és főleg mennyit; azt meg pláne nem, hogy erről miért pont a szintén holnapra esedékes kamatvágás jut most az eszembe.
sötétedés után viszont már a részt vevő antropológia jegyében végezhettem nagybevásárlásnak álcázott megfigyeléseket a közeli hiperben. biztosan létezik már az együtt érző válfaja is, talán jól menő iparág egyetemi berkekben, valahol a közép-nyugaton, persze politikai áthallásoktól sem mentesen. én mindenesetre nem fogom alkalmazni, főleg egy olyan terepen, ahol év végi slágertermékként még idén is az egybecsomagolt kozmetikai cuccokat sózzák a hiszékenyebb törzsekre.
végül az atrocitás-kiállítást a könyves szekcióban hevertem ki, némileg chill-out jelleggel is, cserébe viszont tökegyedül irigykedhettem egy órán át a már említett gore vidalra, meg az ő amalfi villájára, a dolce vita c. mű böngészése közben. klassz, igazi íróasztal, igazi írógéppel, mellette táblába gravírozva ’a felszín alatt felismerhetetlen, alaktalan szörnyek leselkednek’ felirat; aprókat bólogatva, szinte céltalanul kezdtem el sodródni a kiszemelt pénztár felé, majd utána a sötét parkolóba.