egy kedveset akartam most ide, pl. az ismerős neszezésről cigizés közben, vagyis arról a kis békáról, akit tegnap ilyenkor majdnem beengedtem, de tévedtem, most vmi más lehetett. a terasz meg sajnos nem napozó, pláne nem fedélzeti-csillagközi, a köd se androméda.
nem tudok visszaaludni. lassan, erőlködve húzom végig az ujjamat a videó-gyűjtemény gerince felett, még mindig lyukas, az új anita blake sem megy, kilencvenkilenc forintos diánás cukorkákat nyomatok. az alvásidőm már csak papíron létezik, prolongált pirosszem-effektus, pedig égi tűz nem vezet.
négy napja volt az utolsó érdekes álmom, egy bárpultot döfködtem egyre dühösebben a finomra köszörült fém evőpálcikával, mert a homokszín bőrcsíkokba tekert tatjana patitz olyan hányavetin kellette magát. a produkció persze nekem szólt, nem is pasijának, akire éppen ezért nem is emlékszem, csak a nő tekergő hátára, meg egy pici tetkóra a csuklyásizmon. a végén úgy hajolt hátra elém a pultra, annak belső oldaláról, hogy a csók alap volt, akkor és ott; fel is ébredtem. de lehet, hogy csak azért, mert közben a teljes klánom a hátam mögül stírölt minket, hármasával-négyesével összebújva a folyosóra kihúzott vaságyakon.