'szimbionta mimikri', próbálkozott az exopatológusom a válságstáb-ülés negyedik órájában, de úgy döntöttem, megsértődni nincs idő, kirúgom később. persze saját dugájába dőlt, még szép; vén kókler, frusztrált hülye, láttam hirtelen felvillanni a többiek buborékjait.
'jóllehet ügyfelem rejtőzködő életmódja, fogalmazzunk így, mindnyájunk előtt ismert, de a jelenlegi kockázati szint a minimális exponáltság ellenére sem teszi' - kezdte kántálni a w&h-ból hamarjában átszalajtott partner a hirtelen feltörő mormogás ellenére; hát igen, a legutóbbi kis ügyem meg a kínos következményei, de nem ezért vágtam hozzá az igazi arcomat, csak a mai napra már szimplán torkig voltam a nem-arisztotelészi logikákkal.
inkább hagytam, persze csak taktikailag, hogy izgatott csivitelésbe kezdjen hű marketinges-rajom, de közben már minden energiát a jobbféli csatornákra koncentráltam, noha a közvetlen veszély az átellenesen gubbasztó furapók kontrolleres volt. csak ne őt kérlek ma ne ő legyen; jónak mondod, te szerencsétlen, vagy ismersz másikat is? és akkor a 'faceliftnél több, átpozicionálásnál kevesebb' hablatyot a szokásosnál is keményebb lökés akasztotta meg, én lassan emelkedtem; hát elkezdődött.

'elég. a projektet most már nem lőjük le. forrásoldalon okék vagyunk, de újratelepítést, pláne relokalizálást nem kockáztatunk. egyébként is' - itt már nagyon elhúztam jaj gyere már te állat kérlek segíts, - 'teljes, mondom: teljes felsőszintű támogatást élvezünk.'

jellemző, hogy épp itt szállt ki a lovasom, szájíznyi esélyt se hagyva. végül is mindegy, mert még csak jobban bele is zavarodtam, a sablonos point of no return végszóra meg már csak gúnyosan összenéztek, álltam leforrázva ott.

most megint minden nagyon nyugis itt, túl sok dolgom most már úgyse. főrendszerek lezárva, majd halkan csapkodom a cementet itt lent, valami ijesztően régi nyelven.