az, hogy végül a szentestén nem végeztem a blogommal, vagy csak szimplán magammal, egészen piti dolgok miatt alakult így. ugye ott volt a rosszullét, meg az a kínos ügy a rímekkel és a szótagszámmal, amit sehogy sem nyelt le az énem perfekcionista része; aztán ezen a héten még rohangálnom is kell egy sort a garancialevelek miatt; végül, s ez most egy kivételesen lélekemelő közlés lesz, kiderült, nem vagyok egyedül. aznap is volt egy olvasóm, egészen pontosan annyi; remélem, nem ugyanaz, aki a ’nyakkendőkötés’ keresőszóval talált rám. mennyire szánalmas lény is lettem az évek alatt, asszem ezt nevezik az emberek mégis-morálnak.