pedig a mai napra már a természettudományokat terveztem, hétvégére meg a szilaj kalandokat és a vad ivászatokat, de fut most itt ez a szennyes kis pletyka, hogy csak beszélek a levegőbe, és hogy én nem is vagyok igazi, mert nem írok le semmit, ami történik velem; és amire reagálnom kell, de tüstént. és ez most teljesen felborítja az eredeti ütemtervet, mert hétfőtől kezdtem volna publikálni az ellenségeim listáját és a tiltakozásokat, és kb. szentestére gondoltam megjelentetni a végrendeletféle négysorost, amelyet amúgy majd zseniális húzással antedatálok. bosszúból még mindig irodalom, ilyen kis franciásos-új regényeses, legalábbis szerintem, és amúgy kurvára igaz, az utolsó kurva szóig így történt

A délután

A délután java részét az autóban töltöttem. Konkrétan két és fél órát, pedig nem is közlekedtem, csak ültem. Az autó meg állt. Nem is pontosan annyit, mert ott volt a cigi-szünet, meg a könyvek is, de ez csak később történik. Eleinte nagyon hideg volt, aztán még hidegebb lett. Elolvastam négy napilapot, hátha történik valami. Nem történt semmi különös. Aztán kiszálltam cigizni. Úgy tettem, mintha telefonálnék, mert úgy éreztem, nagyon gyanús vagyok. Konkrétan úgy éreztem, hogy a házak ablakaiból néznek engem. Nagyon sokan. Aztán visszaültem, és az olajárakra gondoltam, meg a benzinárakra. Lusta voltam elővenni újra az újságokat. Néztem az ülésfűtés gombot. Néztem a telefonomat is, mert a kezemben maradt. Arra gondoltam, miért nem hív engem senki, pedig én fontos vagyok. Eszembe jutott, hogy ebben a negyedévben én sem hívtam senkit, még vissza sem, pedig eleinte még kérték. Amióta blogolok, azóta van ez így, de erre már korábban rájöttem. Volt egy kis sms-ezés is, pontosabban hét üzenet. Én négyet küldtem, hármat kaptam. Nem értettem utána semmit. Újabb cigire szálltam ki, még hidegebb lett kint. Jött egy öregasszony tornacipőben, és nagyon csúnyán nézett. Én elkaptam a pillantásomat, és a felniket néztem. Megpróbáltam gondterhelten nézni. Megvártam, amíg elmegy, mert féltem, hogy bolond. Aztán visszaültem, és letöltöttem a mailjeimet. Emberek írtak más embereknek a tegnapi megbeszélésekről, meg hogy mikor kezdődik pontosan. Én akkor már két hete tudtam, hogy nem megyek el ezekre. Mi közöm ehhez, gondoltam az autóban. A csatolással érkezőket olvasás nélkül rögtön letöröltem. A maradék négy spamet félig elolvastam. Csupa rolexes és jelzálogkölcsönös, sehol egy viagrás. Ezek tudnak valamit, gondoltam. Közben néha jött egy ember az utcában. Volt egy japán turistanő is, a kezében sok színes papírlappal. Voltak diákok is, legalábbis szerintem, mert még elég fiatalok voltak. Az egyik tetszett, de szomorú volt. Konkrétan hárman mentek be közben a házba, ahol az autóm állt. Az egyik egy farmeros szőke nő volt, kis flippes telefonon beszélt, és közben a lábával lökte be a kertajtót. A másik idősebb hölgy volt, Suzuki Ignis-szel érkezett, és mögém parkolt. Egyáltalán nem aggódtam, csak nagyon fáztam. Akkor is gyanakodva nézett, amikor bement a házba, meg akkor is, amikor félóra elteltével távozott. A harmadikra nem emlékszem. Elszívtam egy harmadik cigit is. Megnéztem a térképen, hogyan megyek vissza. Észrevettem, hogy a malájziai és a nigériai nagykövetség között majd. Újra a spamekre gondoltam. Mostanában a viagrásokat táblázatba foglalják a többi szerrel együtt. Az ilyen maileken egy szimpatikus orvos képe is látható. Aztán beindítottam a motort, és 1,5 fokkal feljebb állítottam a klímát. A kijelző egészen pontosan 26,5 fokot mutatott, de én nagyon fáztam. Gondolkodtam azon, hogy gyárilag összehangolják-e a klímát az ülésfűtéssel. Nem jöttem rá, és nem hívtam fel egy Saabos ismerőst sem. Nincsenek is ilyen ismerőseim, pedig ők minden ilyen autófűtéses dolgot tudnak. Az én autóm nem Saab. Kiszálltam cigizni, de közben megláttam egy bevásárlóközpontot és bementem. Hol a könyvesbolt, kérdeztem az őrtől, aki megmutatta. Bementem, és úgy éreztem, gyanakodva figyel valaki vagy valakik. Egy asszony mérgesen megkérdezte a férjét, mennyiért is vették múltkor azt az ABBA CD-válogatást, amit ő most ennyiért lát itt. Megnéztem minden polcot, kivéve az ezoterikát, meg a mesekönyveket. Közben kihallgattam a boltost, aki egy szakállas ember volt. Arról beszélgetett valakivel, hogy mennyi híres ember által írt szakácskönyv érkezett, és mennyi fogyott el már. Megszólalt a telefonom, kirohantam. Ismerős szám volt, ezért le akartam tenni. Eszembe jutott, hogy ez nem jó, mert tudni fogják, hogy direkt letettem. Abban a pillanatban észrevettem, hogy a letevő gomb fölött most az van, hogy „némít”. Megnyomtam a gombot, és visszatettem a Nokia telefonomat a kabátom jobb mellzsebébe. Visszamentem a boltba, de éreztem a feszültséget. Ezért megkérdeztem a boltostól, hogy van-e új Gibson-könyv, pedig nem is láttam. Hozzátettem azt is, hogy úgy tudom, könyvklubos kiadás, nemrég jött ki. Ezt igazából pontosan tudtam, meg a magyar címét is, mégis az eredeti nyelven mondtam. A boltoson látszott, hogy örül ennek, és ő is bennfentes arcot vágott. Megnézte a számítógépén, ami nagyon sokáig tartott, mert régi volt. Beírta, hogy Gibson, és kijött egy csomó cím, de mind angolul volt. Köszönöm, ezeket nem, mondtam. Várjon, itt van egy Valhallás is, válaszolta a boltos. Aztán egymás szavába vágva mondtuk, hogy az nem lehet, az régi, az már nincs is. Aztán megint csörgött a telefonom, de most már fel kellett venni. Visszamentem az autóhoz és elindultunk.
Aztán én még visszamentem a munkahelyemre és lefuttattam az Ad-Aware meg a Norton Utilities programokat, hátha történt valami közben. De nem történt semmi.