még mindig nem a következtetések, csak még leffeg itten a mai tetemen egy lenyúzható darabka, meg a villanyt sem oltották még le. szal az omnipotens szerző c. jelenségről akartam még vmit az önkritikám kapcsán, csak állandóan összezavartak ezek a motorosok itt az épület körül. sztem hosszú lesz, de ingyen van.

mint tudjuk, a húzósabb méretű cuccokat eleinte folytatásokban hozták le az újságok, ezzel kezdetleges, de mindenképpen méltánylandó példáját adva a termék-életgörbék fenntartására tett folyamatos humán erőfeszítéseknek. a napi-heti stb folytatásokat aztán egybekötötték, lehetőleg minél drágább olasz borjúbőrbe, így aztán megszületett a továbbiakban ájult tisztelettel forgatott ún. nagyregény. a pénzért ehhez is értők szerint az első bevezetésekre az angol piacon került sor; egyáltalán nemmeglepő módon, ezt már én teszem hozzá, gondoljunk csak az azóta is velünk élő olyan vívmányokra, mint a fűnyírás vagy a gyermekmunka.
az omnipotens ebben a kontextusban nem azt jelenti, hogy ezek az amúgy jófej írók, pl. defoe vagy később fielding és sterne széjjelkúrták volna a fele grófságot; és erre a bocsánatos tévedésre minden bizonnyal finoman rá is mutatnának az említett professzorok, persze továbbra is a pénzért. a mindenhatóság kb. annyit tesz, és innentől durván elkezdem meghúzni, mert már másodszor kopognak, hogy a szerző folyamatosan kontroll alatt tartja a teremtményeit, ügyesen kormányozgatva narrál, néha még be-be is szólva a magasból a megfélemlített olvasónak, aki ettől megtisztelve érzi magát.
s hogy ezt miért tették, s ez mire jó nekünk így utólag, meg hogy mit is akarok most ezzel, arról gőzöm sincsen. a szerzőknek biztos jó érzés volt, meg mivel praktikusan flekkre dolgoztak, baromira nem volt mindegy a karakterszám meg a terjengősebb fajta meseszövés. és mivel a felejtés az emberi elme általam is oly gyakran kárhoztatott adottsága, folyamatos bajok lehettek a continuity-vel. egy-egy rész között egyszerűen elkallódhattak a dolgok, pl. hogy mi a toszba is öltözött a hősnő a báli jelenetben, miért pont a szakácsnő látta meg a kísértetet stb. ezért a szerzők aztán elkezdték kényükre-kedvükre csavargatni a sztorit, vö. autoritás-fogalom, meg mellébeszélni, meg sértődötten védekezni. a végén már előre kikérték maguknak az egészet, és simán beleírtak utólagosan, vagy éppen karaktereket küldtek az újvilágba, meg a pokolba és vissza, pl. három fejezettel korábban kiírtakat támasztottak fel egy ütősebb beszólás kedvéért stb. és egyáltalán, elkezdtek maszatolni, és összevagdosni, és kiszínezni dolgokat, kb. úgy, ahogy ezt mindig is szerették művelni az emberek, pl. a szerencsétlen kis sztorijaikkal itt a blogjaikban.

ezt most szoptam az ujjamból, tehát akár még igaz is lehet; és ha bírom majd hangerővel, akár még egy durvább eltés buliban is meg fogom védeni. az utolsó csepp véremig, persze csak ha jól betankoltam előtte.